Hogyan neveljünk a tacskóból vérebet?

 

Sajnos nem mindenkinek van módja arra, hogy vérebet tartson otthon. Drága jószág. Pedig ma már nem a biztosítás a biztonság, hanem a véreb.

   Néhányan megpróbálják a vérebet helyettesíteni. Van aki gyereket tart helyette, mert időnként az is harap és azt is le kell vinni sétálni. Más akinek nem telik vérebre, részeges férjet tart, mert az is ugat néha, és azt is meg kell kötni (ha fizetést kap).

DE minden tapasztalat azt mutatja: mégis csak kutyából lesz a legjobb véreb.

A vérebet azonban, amint azt már említettem, drága jószág és nem lehet OTP hitelre kapni.(Pedig az lenne a tökéletes megoldás. Az ember csak elmenne a véreb-boltba és azt mondaná:

kisasszony, kérem azt a hetven fogút harminc százalék nyolc hónapra részletre.

-hívjak egy taxit uram?

-nem fontos.Majd hazavisz a szájában.)

ha nincs pénzünk eredeti vérebre, azért ne szomorkodjunk.Hosszú évek alatt kidolgoztam egy nevelési módszert, amellyel bármelyik tacskóból vagy más földszintes kutyából vérebet lehet nevelni. Aki nem hisz jöjjön el hozzánk ha mer

     A mi bobi kutyánk egy tacskó és egy palotapincsi házasságából született. Olyan kicsi és szelíd volt, hogy egyszer a szomszédék macskája megkergette, mert azt hitte, hogy egér, csak kövér.Persze ma már nem olyan szelíd .

  Vérebesítő a következő volt magam  elé állítottam a kutyát és lekevertem neki egy fülest."én vagyok a betörő!-üvöltöttem.-Harapj meg!Betörök a házba!Elviszek mindent! A tálkádat is!Na!Gyerünk!Harapj már meg te átokfajzat!"

  Bobi persze vigyorgott és megnyalta a kezemet, mert arra volt idomítva, hogy a gazdát nem bántjuk. Csakhogy előttem nincs lehetetlen, ha nevelésről van szó! Felvettem egy rongyos nadrágot, bajuszt rajzoltam  és a nejem parókájában rárontottam a kutyára."Megöllek te dög!-acsarogtam-Nem látod hogy betörő vagyok? kirabolom a gazdi házát!"

  DE a kutya le se vizelt Ma sem értem, honnan tudta , hogy én vagyok én. A szomszéd például nem tudta. A rendőrök csak három óra múlva engedtek el, amikor a feleségem igazolta, hogy én vagyok a férje és nem őrültem meg.

  Ezután bevetettem a csodafegyvert Bobi ellen. Egy hétig nem adtam neki enni. Amikor már szédelgett az éhségtől, a tálkájába tettem egy kis húst. Boldogan odabotladozott, de én hirtelen a tálkához hajoltam és megettem az egészet, miközben azt üvöltöttem, hogy : betörő vagyok, betörő vagyok!! És ez így ment három napig. Először még csak döbbenten nézte hogy falok és üvöltök, de másodszor már dühében morgott rám. A harmadik napon pedig nekem rontott és dühében beleharapott a lábikrámban."Győztem-menekültem fel a lépcsőn miközben Bobi vérszomjasan  csattogtatta a fogát a sarkamban.-Győztem!"

  A pedagógia diadala volt. Hogyan lesz a tacskóból véreb!

Igaz ugyan, hogy azóta már kétszer is betörtek hozzánk és a kutya tálkáján kívül mindent elvittek, de ez nem jelenti azt, hogy a módszerem kudarcot vallott. A neveléshez türelem kell. Az első lépcsőn túl vagyunk. Most már csak a többit kellene átugranom, mielőtt Bobi beleharap a bokámba.

 

Egy kiskutya rövid élete   (Elgondolkodtató!)

Nem igazán emlékszem a helyre, ahol születtem. Szûk volt és sötét, és az emberek sohasem játszottak velünk. Emlékszem Anyura és az õ puha bundájára, aki sajnos gyakran beteg volt és sovány. Alig tudott tejet adni nekem, a bátyáimnak és a húgaimnak.

Emlékszem közülük sokan elpusztultak, még mindig nagyon hiányoznak nekem. Emlékszem viszont a napra amikor elválasztottak Anyutól. Olyan szomorú voltam és féltem is, a tejfogaim épp csak kinõttek és nagyon is Anyuval kellett volna maradnom még, de õ beteg volt és az Emberek állandóan azt mondogatták, hogy pénzre van szükségük és elegük volt a rendetlenségbõl, amit a húgaimmal csináltunk.

Betettek minket egy ketrecbe és egy idegen helyre vittek. Csak kettõnket. Összebújtunk és nagyon féltünk, és még mindig egyetlen kéz sem jött hozzánk cirógatni, vagy babusgatni. Csak az a sok fény, hang és szagok!

Egy üzletben vagyunk ahol rengeteg különbözõ állat van! Néhány vijjogva csiripel, van amelyik nyávog, megint mások kukucskálnak csak.

A húgommal együtt egy kis kalitkába vagyunk zsúfolva és más kölykök hangját is hallom körülöttünk. Látom az embereket amint bámulnak rám, szeretem a kis embereket, a gyerekeket. Olyan édesek és mókásak, mintha játszani akarnának velem!

Egész nap a kalitkában maradunk, néha gonosz emberek megütik az üveget, hogy megijesszenek bennünket, néha kivesznek minket, hogy megmutassanak az embereknek. Néhányan gyengédek, néhányuk viszont bánt minket, viszont mind azt mondja
- Á milyen aranyosak! Szeretnék egy ilyet!
De végül egyikünket sem vitt haza senki.

A nõvérem tegnap este múlt ki, amikor az üzlet sötét volt. Rátettem a fejemet a puha szõrére és éreztem amint az élet elszállt csöppnyi testébõl. Hallottam amint azt mondták, nagyon beteg volt, és azt, hogy akciós áron leszek eladva, csakhogy hamar eltûnjek a boltból. Azt hiszem az én gyönge nyüszítésem volt az egyetlen ami gyászolta õt, amint reggel kivették Húgom testét a ketrecünkbõl és a szemétbe dobták.

Ma egy család jött és magukkal vittek! Micsoda boldog nap ez nekem! Igazán kedves család, ok igen-igen akartak engem! Vettek nekem egy tálat és eledelt és a kislány olyan gyöngéden tartott a karjaiban. Annyira szeretem õt! Az anyukája és az apukája azt mondta milyen édes és jó kiskutya vagyok! Úgy hívnak Angyal. Szeretem nyalogatni a gazdijaimat. A család olyan jól gondomat viseli, szeretnek, gyöngédek és édesek velem. Szelíden tanítanak a jó és a rossz dolgokra, enni adnak és rengeteg szeretetet. Az egyetlen amit szeretnék, hogy örömöt leljenek bennem. Imádom a kislányt és ha szaladgálunk, vagy játszom vele, azt nagyon élvezem.

Ma az állatorvosnál voltunk. Ez egy szörnyû hely volt és nagyon meg voltam ijedve. Kaptam néhány szurit, de a legjobb barátom - a kislány - olyan óvatosan tartott és azt mondta minden rendben lesz, hogy megnyugodtam. A doki szomorú dolgokat mondhatott a szeretett családomnak, mert rém lehangoltak lettek. Olyasmit mondtak, mint súlyos csípõ-elmozdulás és mondtak valamit még a szívemrol is...

Hallottam amint a doktor a felelõtlen kutyaszaporítókról beszélt és, hogy a szüleim nem lettek kivizsgálva. Nem tudom, ezek mit jelenthetnek, csak azt, hogy nagyon rosszul esik ilyen gondterheltnek látni a családomat. De õk még mindig szeretnek engem és én is nagyon szeretem õket!

Ma vagyok 6 hónapos. Míg a többi hasonló korú kiskutya jól megtermett és pajkos, nekem szörnyen fáj ha csak megmozdulok is. A fájdalom soha nem csillapodik.

Akkor is fáj amikor futok, vagy a hõn szeretett kislánnyal játszom, sõt a lélegzetvételt is fájdalmasnak találom. Megteszem a tõlem telhetõ legjobbat, hogy az az erõs kölyök legyek amilyennek tudom, elvárnának, de ez oly nehéz. Majd a szívem szakad meg a szomorú kislány láttán és hallani az Anyut és Aput beszélni arról, hogy lehet, hogy elérkezett az idõ. Számos alkalommal jártam már az állatorvosnál, és a leletek sohasem jók. Mindig csak Veleszületett Rendellenességekrõl beszélnek.

Én csak a meleg napfényt szeretném végre, futkározni és játszani és odabújni hozzájuk. A múlt este volt a legrosszabb, a Fájdalom mostanra már állandó kísérõm, már az is fáj, ha felkelek és inni megyek. Próbálok felállni, de csak nyüszítek a fájdalomtól. Végül betesznek az autóba. Mindenki szomorú és én nem tudom miért. Rosszul viselkedtem talán? Próbálok jó lenni és kedves. Mit csináltam rosszul? Ó bárcsak ez a fájdalom múlna már! Bárcsak felszáríthatnám a könnyeit ennek a kislánynak.

Próbálom kinyújtani az orromat és megnyalni a kezét, de ismét csak nyüszíteni tudok a fájdalomtól.

Az állatorvos asztala furcsán hideg. Ismét nagyon meg vagyok ijedve. Mindegyik ember ölel, szeret engem, a könnyeik a puha bundámra potyognak. Érzem a szeretetüket és ugyanakkor a szomorúságukat is. Végre sikerül finoman megnyalogatni a kezeiket. Még a doktor sem tûnik olyan gondterheltnek ma, gyöngéd és érzek valami enyhülést a fájdalmamban is. A kislány óvatosan tart és én hálás vagyok neki mindazért a szeretetért, amit nekem ad.

Most egy kis csípést érzek az elsõ mancsomban. A fájdalom múlik és béke telepszik rám. Most már meg is tudom finoman nyalogatni a kezét. Álomszerû a látvány, ami elém tárul: Anyu, bátyáim és húgaim egy távoli zöld mezõn vannak a Szivárvány Hídnál. Azt mondják, ott nem létezik a fájdalom, csak béke és boldogság.

Búcsút intek a családnak az egyetlen módon, ahogy tudok: kis farokcsóválással és az orrommal megérintem õket. Végig azt reméltem, hogy hosszú-hosszú éveket töltök el velük, de nem lehetett.

-Látják, mondta az orvos, az állatkereskedésben kapható kölykök NEM felelõsségteljes tenyésztõktõl származnak Már nem fáj semmi, és jól tudom, sok év fog eltelni, míg ismét találkozhatom a szeretteimmel.

Bárcsak másképp alakultak volna a dolgok...

Oldal: Ide írhatod a weboldalad új lapjának a címét
Állatos történetek - © 2008 - 2024 - allatostortenetek.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat